Világszerte erősödő támogatás a hét iráni bahá’í vezető mellett

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!

2010. augusztus 30., hétfő

Világszerte erősödő támogatás a hét iráni bahá’í vezető mellett

Előzmények

Iránban a Bahá'i vallás 1844-as születésétől fogva üldözik annak követőit. Az üldöztetés a 1979-es iszlám forradalmat követően csak egyre súlyosabbá vált. Az békés célokat hírdető vallás követőit szörnyű megaláztatásoknak teszik ki és többszörösen korlátozzák az alapvető emberi jogaikat.

Yaran

Legutóbb 2008-ban fogták el minden előzetes bejelentés és vád nélkül az iráni Bahá'i közösség 7 tagját, akik az iránban 300.000 hívővel rendelkező közösség formális vezetőségét látták el. A „Yaran”, azaz „Barátok” néven ismert 7 fő vezető tevékenysége mindössze annyiból állt hogy segítette a nagy számú közösséget.

Ezt a 7 vezetőt több mint két évig tartották fogva, szörnyű börtön körülmények között és vád nélkül, később koholt vádak alapján zárt tárgyalások sora következett, és 2010. augusztus 8-án értesült a világ a 7 Bahá'i perének döbbenetes ítéletéről: további 20 év börtönbüntetést kapnak, ami korukat tekintve életfogytiglan taró börtönbüntetéssel egyenlő.

Nemzetközi fellépés az igazságtalan ítélet ellen

Egyre több kormány, emberi jogvédő csoport és prominens személyiség emeli fel szavát a hét iráni bahá’í vezetőre nemrég kiszabott szigorú börtönbüntetés ellen.

Új-Zéland kormánya

Új-Zéland kormánya azon aggodalmának adott hangot, mely szerint „a per lezajlása nem volt tisztességes, sem pedig átlátható.”
„Új-Zéland megdöbbenéssel fogadta, hogy ebben az ügyben Irán nem tett eleget nemzetközi emberi jogi kötelezettségvállalásainak, valamint saját – jogi eljárásokra vonatkozó – követendő előírásainak. " – közölte Murray McCully külügyminiszter.
"Úgy tűnik, az ítéletek teljes mértékben azon a tényen alapulnak, hogy ezek a személyek egy kisebbségi vallási csoport tagjai” – fogalmazott McCully egy augusztus 20-án kiadott nyilatkozatában.
"Új-Zéland felszólítja Iránt valamennyi állampolgára alapvető jogainak védelmére, valamint arra, hogy vessen véget a bahá’iok folytatólagos és szisztematikus üldözésének.” – fűzte hozzá a külügyminiszter.

Országok korábbi felszólalásai

Ausztrália, Kanada, Franciaország, Németország, Hollandia, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok valamint az Európai Unió és az Európa Parlament elnöke már korábban elítélték a hét személy ellen hozott ítéletet.

Bővebb információ: http://news.bahai.org/story/787 illetve http://news.bahai.org/story/788.

Szervezetek a Bahá'iok jogaiért

A fogva tartottak kiszabadítása érdekében fellépő számos szervezet tevékenységén belül az iráni emberi jogi visszaélésekre összpontosító csoportok, mint például az Emberi Jogi Aktivisták Hírügynöksége és a United4Iran, továbbá az Amnesty International most levélíró kampányt indítottak útjára, amelyek arra biztatják a támogatókat, hogy követeljenek igazságot a hét elítéltnek. Prominens személyiségek, köztük Cherie Blair brit törvényszéki képviselő, szintén felemeli szavát a bahá’í vezetők védelmében.

A Kisebbségi Jogok Nemzetközi Csoportja (Minority Rights Group International ,MRG), amely a hátrányos helyzetű kisebbségek és bennszülött népek nevében folytat kampányt, komoly aggodalmát fejezte ki a hosszú büntetések kapcsán.

„Tekintettel arra, hogy független megfigyelőknek nem engedélyezték a tárgyaláson való részvételt, valamint figyelembe véve az üldöztetések azon hosszú sorát, amellyel a bahá’í közösség Iránban szembesült, a végeredmény semmi esetre sem fogja erősíteni az iráni igazságszolgáltatási rendszerbe vetett hitet” – jelentette ki Carl Soderbergh, az MRG stratégiai és kommunikációs igazgatója.
"Az MRG az ítéletek hatályon kívül helyezését és a vádlottak azonnali szabadon bocsátását követeli” – tette hozzá Soderbergh.

Levélíró kampány

Emberi Jogi Aktivisták Hírügynöksége, (Human Rights Activists News Agency - HRANA) világszerte arra kéri az embereket, hogy csatlakozzanak a "We are Yaran” (Mi vagyunk a Yaran – Mi vagyunk a Barátok) elnevezésű levélíró kampányhoz. "

A HRANA által összeállított levélvázlatban a következő kijelentés szerepel: „Semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azokat a vádakat, amelyeket ezek ellen a bahá’iok ellen hoztak fel, és a börtönbüntetést kiszabó végső határozat igazságtalan és tarthatatlan.”

A United4Iran - az iráni alapvető emberi és állampolgári jogok ügyének előmozdításán dolgozó párton kívüli globális hálózat - arra kéri a honlapjára látogatókat, hogy a világ vezetőihez és iráni tisztviselőkhöz írt email üzenetek küldésével hívja fel a figyelmet a fogva tartottak nehéz helyzetére

Figyelembe véve, hogy a bahá’í vezetők közül többen előrehaladott korúak, állítja a szervezet, „az IRI (Iráni Iszlám Köztársaság) gyakorlatilag életfogytiglani büntetéseket szabott ki.”Figyelembe véve, hogy a bahá’í vezetők közül többen előrehaladott korúak, állítja a szervezet, „az IRI (Iráni Iszlám Köztársaság) gyakorlatilag életfogytiglani büntetéseket szabott ki.”

A United4Iran egyik szóvivője elmondta, hogy szerdáig több mint 1100 üzenetet küldtek a weblap linkjén keresztül.

Az Egyesült Államokban az Amnesty International arra buzdítja tagjait, hogy írjanak tiltakozó levelet az iráni igazságszolgáltatás vezetőjének a tárgyalás és a ítélet ügyében.

Egyéni megmozdulások

Az ismert brit ügyvéd, Cherie Blair egy – a brit The Guardian hasábjain szerdán megjelent - cikkben „áltárgyalás”-nak nevezi a hét személy ellen lefolytatott jogi eljárást.

"Két éves fogva tartásuk alatt a Nobel-békedíjas Shirin Ebadival együtt dolgozó ügyvédeiknek összesen kevesebb mint két órányi találkozást tettek lehetővé ügyfeleikkel” – írta Blair. „Mindössze néhány órát kaptak a több száz oldalra rúgó ügyiratok tanulmányozására. A számukra engedélyezett rövid idő alatt felfedezték, hogy az aktákat a hírszerzési (belügy)minisztérium hivatalnokai állították össze, annak ellenére, hogy az Iránban hatályos jogszabályok kikötik, hogy ilyen ügynökök „nem bízhatók meg a vádlottak […] elleni kivizsgálással’.

"A kémkedés általános, mindannyiukra kiterjedő vádpontja leleplezi a rendszer kegyetlen viselkedése mögött húzódó valóságot. Az évek során a bahá’iokat olyan vádakkal illették, mi szerint ők az orosz imperializmus, a brit gyarmatosítás, az amerikai terjeszkedés, legújabban pedig a cionizmus eszközei.

"Amikor azonban arról szerzünk tudomást, hogy az Izraelnek történő kémkedéssel vádolt bahá’ioknak felmentést, valamint az összes állampolgári joguk visszaállítását ígérik arra az esetre, ha egyszerűen megtagadják hitüket, ebből kitűnik, hogy az ilyesfajta vádak minden alapot nélkülöznek.”

"A bahá’í temetők meggyalázása, a sírszentélyek elpusztítása és a bahá’í kézben lévő tulajdonok elkobzása nem valószínűsíthető büntetések kémszervezet esetén.”

"Az ítélet mögött húzódó igazság az, hogy mindez a 300 ezer tagot számláló iráni bahá’í közösség lefejezésére tett kísérlet. Irán legnagyobb vallási kisebbségének tagjaiként a bahá’iok több évtizedes diszkriminációt, zaklatást és szörnyű bánásmódot szenvedtek el. Legutóbb 50 bahá’í otthont romboltak le Észak-Iránban, és legalább 47 másik, jelenleg bebörtönzött bahá’íról tudunk” – írta Blair.

Ma a skóciai római katolikus egyház vezetője, St Andrews és Edinburgh érseke a bahá’í vezetőkre fejenként kiszabott 20 éves börtönbüntetést „az igazság elleni rendkívüli véteknek, valamint a vallásszabadsághoz fűződő emberi alapjog durva megszegésének” nevezte.

"Imádkozom a Bahá’í Hit jelenleg Iránban szenvedő tagjaiért, valamint mindazon sok más jóakaratú emberért, akik a világ más tájain hitükért szenvednek.” – mondta Keith Patrick O'Brien bíboros.

A YouTube-on közzétett videóközleményében a színész-komikus, Omid Djalili úgy fogalmazott, hogy „nagyon feldúlta” a börtönbüntetések híre.

„A Bahá’í Hit békés vallás, az összes ember és minden hit egységének világot átölelő szemlélettel. Az emberi jogok rendíthetetlen védelmezője. Ebből következően az a tény, hogy ezt a hét személyt úgy tartják börtönben, mintha a legszörnyűbb bűnök elkövetői lennének, egyszerűen nevetséges” – mondta Djalili, akinek videofelvételét több mint 8000-ren látták az első néhány nap alatt. "

"A nemzetközi felzúdulás folytatódik"

A fogva tartottak - Fariba Kamalabadi, Jamaloddin Khanjani, Afif Naeimi, Saeid Rezaie, Mahvash Sabet, Behrouz Tavakkoli, and Vahid Tizfahm.- minden ellenük felhozott vádat visszautasítanak, amelyek között szerepel kémkedés, az Iszlám köztársaság elleni propaganda és illegális szervezkedés. Jelenleg a Teherántól mintegy 20 km-re nyugatra fekvő Karajban található Gohardasht börtönben tartják őket fogva.

"Mindenesetre az ellenük emelt vádak teljesen alaptalanok, maga a tárgyalás pedig puszta színjáték volt” – közölte Diane Ala’i, a Nemzetközi Bahá’í Közösség genfi ENSZ képviselője.

"Amíg csak börtönben tartják őket, folytatódni fog ez a nemzetközi felzúdulás” – tette hozzá a képviselő.

A Nemzetközi Bahá'i Hírszolgálat Külön Jelentése cikkeket és háttér információt tartalmaz a hét iráni bahá’í vezetőről. Életükről, bebörtönzésükről és tárgyalásukról, valamint az ellenük felhozott vádakról bővebben olvashat a http://news.bahai.org/human-rights/iran/yaran-special-report/ internetes oldalon.

A Nemzetközi Bahá’í Hírszolgálat International Reaction(Nemzetközi reakciók) elnevezésű oldalán rendszeresen frissített hírek találhatóak a kormányok, civil szervezetek és prominnens személyek reakcióiról. A Media Reports (Média jelentés) oldal válogatást közöl a nemzetközi sajtóanyagokból.


Források